A sügér horgászata II.
CSALIK 1.
Ha ragadozó halak horgászata kerül szóba, akkor szinte mindenki akaratlanul is a műcsalis horgászatra gondol, pedig élő csalikkal is eredményesek lehetünk. Valószí-nűleg ez nem véletlen, mert egy horgászboltba lépve nem az élő csalik kerülnek azonnal a látóterünkbe, hanem a tengernyi fajta, alakú, színkombinációjú műcsali, melyek az üveges pultban lapulnak vagy a falon díszelegnek.
A műcsali „nem kér enni”, ha egyszer megvettük és nem szabadított meg tőle egy hal s lett egy ragadozó testékszere vagy esetleg a mederfenék akadóinak dísze, akkor akár évtizedekig bizonyíthat, mennyire fogós.
 
MŰCSALIK 1.
A műcsalikkal foglalkozó első részben két fajtát szeretnék ismertetni, mindkettőt a sügérszülők veszélyes játékszernek tartják a sügérgyerekek szájában. Szerencsénk-re néha a szülők sem elég körültekintőek, sajnos kevés esetben.
Az egyik a leggyakrabban karabinerbe csatolt csali a körforgó, a másik pedig egy nálunk kevésbé ismert és használt apróság, a mormiska kerül nagyító alá. Kezdjük el a vizsgálatot.
Fegyvertáram leggyakrabban bevetett darabjai
 
Körforgó villantók: a sügerező pergető horgászok egyik kedvelt és legfogósabb műcsalija. Egy csali azáltal válik kedvenccé, hogy jó eredményeket produkál, amivel a horgász elégedett lehet. Ha ugyanaz a villantó több horgászvízen és különböző időjárási körülmények között is bizonyította eredményességét, akkor biztos helye van a csalis táskában. Az alábbiakban azokat a körforgókat szeretném bemutatni, melyek nálam már bizonyítottak és abból a bizonyos táskából sohasem kerülnek ki.
A körforgókról általánosan elmondható, hogy bevontatva kelnek életre és fejtik ki csábító tevékenységüket. Az is igaz azonban, hogy sok esetben nem bevontatás közben, hanem éppen akkor jelentkezik a kapás, mikor egy pillanatra megállítjuk az orsó hajtókarját. Egy újabb fordítás a karon és a hulló falevélből erőlködve a felszín felé törekvő sebzett csalihallá változik.
A körforgó villantókról még a legnagyobb jóindulattal sem mondható el az, ami a wobblerekről igen, hogy a préda alakját, mintázatát és mozgását élethűen utánozzák. Ezek ellenére, mégis sikeres csalik, mert rezgéskeltésükkel illetve vibráló színeikkel felkeltik a rabló szunnyadó ösztöneit és kapásra ingerlik.    
A rezgéseket a bevontatott villantó kanala produkálja. Itt érkeztünk el az első sarkala-tos ponthoz, milyen legyen a kanál alakja. Három fő típust különböztetünk meg:
 
A széles kanál nagyon lassú csalivezetéshez
 
- széles, szinte kör alakú kanál: rendkívül jól reagál a lassú bevontatásra is, in-kább a víz legfelső rétegében tudjuk vezetni, kb. 30 cm-re a felszín alatt. Pl. Mepps Bug, Bluefox Vibrax Shallow.
 
A leggyakrabban használt alak, a nyújtott
 
- nyújtott alak: a lekerekített végű nyújtott kanál az egyik leggyakoribb és leg-univerzálisabb forma. Kicsit mélyebben vezethető mint az előző csoport tagjai. Ideális esetben a felszín alatt 50-60 cm-rel. Pl. Mepps Aglia, Vibrax Original,
 
A fűzfalevél, az alsóbb vízrétegek vallatására
 
- fűzfalevél: a kanál két vége teljesen elvékonyított. Ezt a típust a víz alsóbb ré-tegeiben is felkínálhatjuk, vezetésekor viszont gyorsabb bevontatást igényel az előző típusoktól. Pl. Mepps Aglia Long
Az, hogy milyen alakú kanalat válasszunk az adott vízterület jellemzői határozzák meg. Elsősorban a mélysége.
Az alakon kívül fontos még a méret. Ezt a gyártók számokkal jelölik. Az alábbi táblá-zatból első ránézésre kitűnik, hogy az azonos számértékhez nem azonos súlyérték tartozik. Olyannyira, hogy még egy gyártó különböző modelljei is eltérő súlyúak. Az általam leggyakrabban használt darabok a 0-s körforgók. Láthatjuk, hogy fél gramm súlykülönbség van a Vibrax és az Aglia között. Ez a fél gramm hihetetlen mértékben befolyásolja a két modell dobási jellemzőit. A Vibraxnak kisebb méretű a kanala, ezért kisebb ellenállással vontatható, míg az Aglia nagyobb kanala jobban „veret”. Ellenben a nagyobb kanál és kisebb súly miatt kevésbé jól dobható az Aglia. Láthat-juk, hogy mindig a meghorgászni kívánt vízterület adottságaihoz kell igazodnunk. Ha nincs szükség távoli dobásokra használjunk Mepps-et. Az alábbi táblázat az egyes modellek és méretekhez tartozó grammban kifejezett súlyokat foglalja össze.
 
 
A sügérmintás csalival sokszor kiváltható az aggresszivitása
 
A megfelelő alakú kanál és méret után nem feledkezhetünk meg a kanál színéről sem. Kevés olyan szín van, amit a gyártók ne festettek volna rá műcsalikra. A sügér-horgászatban a piros, a narancssárga, a bronz és arany szín vált be nekem leggyak-rabban. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a sügér viselkedésénére jellemző kanni-bál hajlamot sem. Próbálkozzunk sügérmintás csalikkal, áttörést hozhatnak.
Számomra a legsikeresebb, a többi közül messze a legjobb eredményt a Mepps Aglia 0-s méretű bronz színű körforgója produkáltta.
 
Mormiskák: a mormiska egy rendkívül egyszerű és mégis nagyon hatásos sügércsali. Egyágú horog szárára ólomfejet öntenek és az ólomfejet középen átfúr-ják. A mormiska gyártás és a vele történő horgászat főleg a volt Szovjetunió horgá-szainak a tudománya. Manapság a globalizáció áldásos hatása, a nemzetek speciá-lis horgászmódszereinek nemzetközivé válása.
 
Néhány mormiska a rengeteg változatból
 
Ennek folytán hozzánk is eljutott ez a csali és módszer, bár nem egyszerű dolog ere-deti mormiskákat beszerezni hazánkban és egyszerűségükhöz képest eléggé borsos az áruk is. A fejek általában nincsenek megfestve, ólomszínűek. Festés közben vi-gyázni kell arra, hogy a parányi felfűző lyukat el ne tömítse a festék. Ez ellen úgy vé-dekezhetünk, hogy egy damilra felfűzzük a festeni kívánt mormiskákat és megfestjük a fejeket. Ezután a damilt feszítsük ki és húzzuk el egymástól a fejeket, hogy ne érje-nek össze, mert száradás után a festék az összeragadás pontján lekopik.  
 
A számomra legféltettebb darab
 
Féltve őrzött kincseim közé tartozik három darab eredeti fényezett mormiska. Ezeket közel húsz éve vettem a piacon az oroszoktól, igazi míves munka, aranyozott háttal és az egyik hal alakú, vésett mintával.
Ezek a csalik legjobban a twiszter fejekhez hasonlítanak, azzal a kivétellel, hogy a felfűző fülük nem a horog őble felőli belső oldalán van a fejnek, hanem a fej közepén lévő lyuk szolgál erre a célra. A fejformák a legváltozatosabbak lehetnek, gömb, kör-te, csonti, szúnyoglárva vagy kishal alakúak.
 
Így áll a helyesen felkötött csali
 

A damilra erősítése a csalinak a következő módon történik. Ujjaink között tartjuk a mormiskát úgy, hogy a horog öble felfelé legyen. A damilt felülről fűzzük át és úgy kötjük fel a mormiskát mint egy horgot. A kötés menetei a fej alatt találhatók. Ha jól végeztük a dolgunk, akkor a horog öble kissé felfelé fog állni.

 

 

MOHOSZ kártya

MOHOSZ kártya

Friss Magazinunk

201804

Egyesületek

Cím 
Alkaloida Lombik Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Apagy Horgász Egyesület (Apagy)
Barátság Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Beregdaróc Civil Fejlődéséért Szabadidő és Horgász Egyesület (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát Horgász Egyesület (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Bezdéd Horgász Egyesület (Tiszabezdéd)
Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Demecseri Sporthorgász Egyesület (Demecser)
Dolgozók Sporthorgász Egyesület (Kisvárda)
Ecsedi Láp Horgász Egyesület (Nagyecsed)
Fekete István Környezetvédelmi és Horgász Egyesület (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas Horgász Egyesület (Mándok)
Folyam Horgász Egyesület (Beregsurány)
HO-HO 2004 Horgász Egyesület (Tyukod)
Ho-Ho Horgász Egyesület (Mándok)
Holt-Szamos Horgász Egyesület (Szamossályi)
Ibrányi Horgász Egyesület (Ibrány)
KEMÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Király Horgász Egyesület (Mezőladány)
Kis-Tisza Horgászegyesület (Kisar)
Kraszna Horgász Egyesület (Kocsord)
Kurucz Horgász Egyesület (Tarpa)
Leveleki Horgász Egyesület (Levelek)
Lokomotív Horgász Egyesület (Záhony)
Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi Horgász Egyesület (Máriapócs)
Nagykállói Sporthorgász Egyesület (Nagykálló)
Nagyközségi Horgász Egyesület (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesület (Nyíregyháza)
Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Olcsva Horgász Egyesület (Olcsva)
Postás Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Régi Iparosok Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Réti Csík Környezetvédő és Sporthorgász Egyesület (Kocsord)
Rétközi Horgász Egyesület (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár Horgász Egyesület (Szabolcs)
SZÁÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki Horgász Egyesület (Mátészalka)
Székelyi Víztározó Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Téglagyár Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Textiles Sporthorgász Egyesület (Nagyhalász)
Timári Horgász Egyesület (Timár)
Tisza-Rétköz Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Tiszadadai Sulyom Természet-és Környezetvédő Egyesület (Tiszadada)
Tiszamenti Horgász Egyesület (Rakamaz)
Tiszanagyfalui Horgász Egyesület (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti Horgász Egyesület (Gávavencsellő)
Tiszavirág HE (Milota)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Gulács)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Tiszadob)
Tokaji Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Tuzsér-Komoró „Barátság” Horgász Egyesület (Tuzsér)
Új Élet Horgász és Környezetvédelmi Egyesület (Tiszalök)
Vasas Horgász Egyesület (Nyírbátor)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Gyüre)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyíregyháza)
Zöld Nádszál Horgász Egyesület (Nyíregyháza)

Keresés

logo color 700

tokaji_kovacs_to.jpg

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19

Recept ajánló

Naptár

december 2019
hétkedszecsüpénszovas
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031

Ahogy majdnem minden honlappal rendelkező cég, a villantomagazin.com és villantomagazin.hu is használ cookie-kat. A cookie (magyarul süti) egy kisméretű egyedi szöveges információs fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára. Adatvédelmi szabályzat